Már nem emlékszem pontosan, mikor kért fel Kocsis Rozi, a Vaskakas Bábszínház igazgatója, hogy vegyek részt új bemutatójuk, a Vuk előadásában, Karak szerepében. De arra jól emlékszem, milyen kellemes, várakozással teli izgalom fogott el, hogy megismerhetek egy új műfajt, új társulatot és új embereket. Így hát újra beléptem abba az épületbe, ahol több, mint 50 évvel ezelőtt győri pályafutásom kezdetét vette.
Ekkor ismertem meg személyesen is a társulat művészeti vezetőjét, a szóban forgó darab rendezőjét, Markó Róbertet. Megismerkedésünk egyszerű, teatralitásoktól mentes, emberi, mindkettőnk számára rokonszenves volt. Tehát a közös munka jól kezdődött, s ha lehet mondani még jobban folytatódott.
Egy színész számára nagyon fontos, milyen légkörben dolgozik – ha jó, megsokszorozza, ha rossz, lehervasztja munkakedvét, képességét. Markó Róbert fiatal ember, de művelt, intelligens, tehetséges, s ha nem ösztönből, akkor ezért tudja milyen atmoszféra kell a jó munkához.
60 éves színházi munkám alatt ennyire humánus, empatikus rendezővel talán nem is találkoztam. Bemutatónk sikeres volt, s kapcsolatunk azóta sem szakadt meg. A közelmúltban két általa rendezett rádiójátékban is részt vettem és a Győr 750 éves évfordulója alkalmából bemutatásra kerülő ünnepi előadásban is feladatot kaptam. Munkakapcsolatunk időközben barátivá alakult és csak a legnagyobb elismeréssel és szeretettel tudok beszélni róla. Mindig ilyen emberrel szerettem volna dolgozni, s lám: öregségemre ez is megadatott.
Bede-Fazekas Csaba
Kossuth-díjas érdemes és kiváló művész
A Győri Nemzeti Színház örökös tagja
Markó Róbert 