A Színház folyóirat 2018 januárjában a bábszínház köré csoportosuló tematikus számot adott ki, melyben rendezőket kérdeztek kedves tervezőikről, arról, hogy miért fontos számukra a közös munka. Többek között Markó Róbertet Boráros Szilárdról. A szubjektív portré itt olvasható el.
szerencsés jános
Rádai Andrea a BÁBU Fesztiválról és a Szerencsés Jánosról
“Sőt az előadás mintha még erre is rájátszana, mintha a határokat keresné, azaz feszegetné: csak kacagjanak és kiabáljanak be minél többször, minél lelkesebben a gyerekek, hadd szabaduljon el… ha nem is a pokol, de a féktelen jókedv, aztán majd csak visszatér minden az előadásban is a maga medrébe!”
A beszámoló ezen a linken olvasható.
A Vojtina Bábszínház honlapjának interjúja
“A népmesék épp azért imponálóak számomra, mert képviselnek egyfajta rendet, rendezettséget mind dramaturgiai, mind pedig morális értelemben.”
A teljes interjú, mely a Szerencsés János, avagy az ördög három aranyhajszála című előadás kapcsán született, itt olvasható.
A dehir.hu írása a Szerencsés Jánosról
“Markó Róbert nagyon jó érzékkel és stílussal vitte színpadra a klasszikus mesét.”
A teljes cikk ide kattintva olvasható.